Vízkereszt ünnepén

Január 6-án Jézus Krisztus megjelenésére emlékezik Egyházunk.

Vízkereszt ünnepén a három királyok látogatása megmutatja számunkra, hogy Isten minden emberhez elküldte Fiát, hogy ezáltal elhozza számunkra az üdvösséget, az örök élet reményét.

Óvodánkban, iskolánkban és gimnáziumunkban is megünnepeltük e napot.

Míg gimnazistáinknak Hurgoi Sándor iskolalelkész mutatott be szentmisét a Zárdatemplomban, addig általános iskolásaink Juhos Ferenc verbita atya által tartott szentmisén vehettek részt a Jézus Szíve Plébániatemplomban.

Fotóalbum

A délelőtt folyamán iskolalelkészünk a házszentelés szép hagyományát követve megáldotta intézményünk különböző helyiségeit.

#Kiemelt
Iskolás leszek
Általános iskolai beíratás
Szeretettel hívjuk a kedves szülőket és a nagycsoportos óvodásokat az Árpád-házi Szent Margit Általános iskolába
Határtalanul 2024
Élményekkel teli 4 napos kiránduláson vettek részt hetedikeseink a Határtalanul program keretében
#Aktuális #Árpád-házi #Gimnázium
2024. március 25., hétfő
A Szent Korona nyomában
2024. március 21., csütörtök
Sakk Diákolimpia Vas Vármegyei Döntő
2024. március 20., szerda
Közlekedésbiztonsági verseny
2024. március 20., szerda
Művészeti Szemle
#Fontos #érdekes #hasznos
Tanév rendje 2023/24
Letölthető, nyomtatható a 2023/24-es tanév naptára
Kréta
Az online napló, amit iskolánk is használ.
Adó 1%
Támogassa iskolánkat adója 1%-ával!
Árpád-házi Facebook
Már elérhetők vagyunk a Facebook-on is, kövessen minket!