Iskolai tábor – Pénzesgyőr

Ezen a nyáron immár 20. alkalommal szerveztük meg az iskolai nyári táborunkat. A Bakony szívében, a béli monostor közelében, a Pangea táborban töltöttünk egy nagyszerű hetet.

Közel hatvan felső tagozatos diák sátrazott együtt jó hangulatban az erdők tarkította dombhátak között. A hét első felében a július eleji rekkenő hőséget, míg a tábor végén az esőt is megtapasztalhatták a diákok. Sándor atya a reggeli imáknál gazdag lelki útravalóról gondoskodott, amelyet az esti megosztások tettek teljessé.

Kedden bejártuk a bükkerdőben kanyargó Gerence patak vadregényes szurdokvölgyét. Este Rita néni és apukája, Zoli bácsi jóvoltából, a betyárok földjén elfogyaszthattunk egy finom betyárgulyást. Másnap látogatást tettünk a bencés szerzetesek bakonybéli monostorában, ahol megtapasztalhattuk, miként alakította a barokk illúzió a fából ácsolt oltárt márvánnyá, betekintettünk a gazdag növénytársulásokat rejtő angolparkba, szaglászhattunk a gyógynövényeket szárító padláson. A déli imaórában a szerzetesekkel együtt zsolozsmáztunk, s miután kisétáltunk Szent Gellért püspök remeteségének helyszínére, a Pannon Csillagdában egy élménydús tárlatvezetés során sok érdekességet tudtunk meg a Naprendszerről.

A következő rekkenő hőséget hozó napon az egyetlen megfelelő helyen, a pápai strandon időztünk. Pénteken közösen játszottunk, és Julika néni vezetésével mindenki ízlése szerint készíthette el a saját maga által nyújtott lángost.
Szombaton ismerkedtünk meg a ciszter szerzetesek városával, Zirccel.

Fotóalbum

A hagyományoknak megfelelően az utolsó esti tábortűz mellett felavattuk az őstáborozókat (Bakos Nóra, Luxl Róza, Szántó Anna, Kiss Áron, Kiss Gábor, Németh Barnabás, Kiss Gábor) és kivételesen két önhibáján kívül egyszer kimaradó, kis őstáborozót (Németh Dóra, Markovics Móric). Bár a táborzáró közös pizzázás az eső miatt kissé kalandosra sikerült, a sok-sok emlékezetes közösségi élmény gazdaggá tette az együtt töltött hetet.

#Kiemelt
Iskolás leszek
Általános iskolai beíratás
Szeretettel hívjuk a kedves szülőket és a nagycsoportos óvodásokat az Árpád-házi Szent Margit Általános iskolába
Határtalanul 2024
Élményekkel teli 4 napos kiránduláson vettek részt hetedikeseink a Határtalanul program keretében
#Aktuális #Árpád-házi #Gimnázium
2024. március 25., hétfő
A Szent Korona nyomában
2024. március 21., csütörtök
Sakk Diákolimpia Vas Vármegyei Döntő
2024. március 20., szerda
Közlekedésbiztonsági verseny
2024. március 20., szerda
Művészeti Szemle
#Fontos #érdekes #hasznos
Tanév rendje 2023/24
Letölthető, nyomtatható a 2023/24-es tanév naptára
Kréta
Az online napló, amit iskolánk is használ.
Adó 1%
Támogassa iskolánkat adója 1%-ával!
Árpád-házi Facebook
Már elérhetők vagyunk a Facebook-on is, kövessen minket!