Ballagás 2021

Kedves Végzősök!
Az ősszel úgy terveztük, hogy a mai meg a holnapi nap különösen is rólatok fog szólni, a ti ünnepetek lesz sok virággal és ünneplőbe öltözött vendéggel – és kevés ünnepi beszéddel.

Nem így történt, de szeretnénk, ha tudnátok:

- Gondolunk rátok, imádkozunk értetek mindannyian kicsik és nagyok.
- Fontos nekünk, hogy a következő napok megmérettetésein jól szerepeljetek.
- Kívánjuk, hogy álmaitok megvalósuljanak, illetve hogy mindig legyen erőtök az esetleges újratervezéshez( is).
- Reméljük, hogy az ünnepi virtuális ballagást kis késéssel valóságos követi, természetes virággal, valódi tarisznyával, érettségi bizonyítvánnyal.


A tarisznya kelléke a vándornak, a zarándoknak, a ballagónak. Ritkán szokott degeszre tömött lenni, hiszen ez akadályt jelenthet az úton levőnek. De legyen bármilyen tele is, a hit, a remény, a gondviselésbe vetett bizalom elfér a legtömöttebb tarisznyában is. S bár fizikai helyet nem igényel, nagy ajándék tud lenni, különösen ilyen nehéz időkben, mint a mostani.

Petra nővér



Egyszer mindennek elérkezik a vége, s akkor búcsúzni kell. A búcsú nem mindig könnyű de fontos, mert lezár egy időszakot. A bezáruló ajtótól azonban nem kell megijedni, az új irány felé kell tudni fordulni, feltárni a lehetőségeiteket. Most új szakasz kezdődik az életetekben, ami akár ijesztő is lehet, ezt nem tagadom, de soha ne feledjétek, hogy az Árpád-házi tanulói voltatok, ezért emléketeket sokáig őrizni fogjuk. Bár útjaink, hamarosan elválnak, hiszek benne, hogy nemsokára valahol ismét keresztezni fogják egymást. „Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”

Most biztosan azt is érzitek, hogy az út, melyre négy évvel ezelőtt léptetek talán túlságosan is gyorsan a végéhez ért. Hogy még maradtak ki nem használt lehetőségek. Felesleges keseregni a múlton, az elhalasztott lehetőségeken, helyette inkább váltsátok valóra az álmaitokat, tanuljatok, egy-egy területen mélyedjetek el az átlagosnál jobban. Ez tesz titeket még egyedibbé, különlegesebbé. Remélem, annyi szeretettel néztek majd vissza ránk, mint amennyivel mi most utatokra engedünk benneteket.

11. osztály

#Kiemelt
Ideiglenes felvételi jegyzék
Az alábbi linkre kattintva tájékozódhatnak gimnáziumunk ideiglenes felvételi jegyzékéről a 2024/2025-ös tanévre vonatkozóan
Gimnáziumunk ismét a legjobbak között
Vas megyében a harmadik helyen szerepel az Árpád-házi Szent Margit Gimnázium. A közel 250 egyházi fenntartású gimnáziumból a 12. helyen szerepelünk a rangsorban
#Aktuális #Árpád-házi #Gimnázium
2024. március 26., kedd
Megemlékezés
2024. március 25., hétfő
A Szent Korona nyomában
2024. március 20., szerda
Művészeti Szemle
2024. március 20., szerda
Iskola átadó
2024. március 19., kedd
Szülői értekezlet, fogadóóra
#Fontos #érdekes #hasznos
Felvételi 2023/24
Minden tudnivaló a 2023/24-es felvételiről.
Kréta
Az online napló, amit iskolánk is használ.
Adó 1%
Támogassa iskolánkat adója 1%-ával!
Árpád-házi Facebook
Már elérhetők vagyunk a Facebook-on is, kövessen minket!