SzM közös munka

Az iskola Szülői Munkaközössége ismét közös munkára hívta a tenni vágyó társakat.

Szeptember utolsó péntekének délutánján lelkes szülők maroknyi serege néhány óra alatt megtisztította az intézmény kollégiumának udvarán lévő aszfaltos pályát és környékét. A szülők lapátokkal, gereblyékkel, ásókkal felvértezve tették használhatóvá a területet, hogy gyerekeink az új tornaterem építési munkálatainak ideje alatt is a aktívan és biztonságosan tölthessék a testnevelés órákat. Míg a 10-15 fős csapat a pálya megtisztításán szorgoskodott, a szülők néhány fős csoportja a tavalyi évben rendbe tett játszótéri játékok ismétlő festését végezte el.

Amikor már a szerszámok is megpihentek, zsíros kenyér és limonádé várta a még mindig mosolygós szülőket.

Ezúton is köszönet minden szülőnek, aki akár aktív részvételével, akár az eszközök, anyagok beszerzésében, rendelkezésre állításában, a szemét elszállításában segítségünkre volt!


#Kiemelt
Iskolás leszek
Általános iskolai beíratás
Szeretettel hívjuk a kedves szülőket és a nagycsoportos óvodásokat az Árpád-házi Szent Margit Általános iskolába
Határtalanul 2024
Élményekkel teli 4 napos kiránduláson vettek részt hetedikeseink a Határtalanul program keretében
#Aktuális #Árpád-házi #Gimnázium
2024. március 25., hétfő
A Szent Korona nyomában
2024. március 21., csütörtök
Sakk Diákolimpia Vas Vármegyei Döntő
2024. március 20., szerda
Közlekedésbiztonsági verseny
2024. március 20., szerda
Művészeti Szemle
#Fontos #érdekes #hasznos
Tanév rendje 2023/24
Letölthető, nyomtatható a 2023/24-es tanév naptára
Kréta
Az online napló, amit iskolánk is használ.
Adó 1%
Támogassa iskolánkat adója 1%-ával!
Árpád-házi Facebook
Már elérhetők vagyunk a Facebook-on is, kövessen minket!