Szülinapi ünnepség az iskolában

2019. október 15. jelentős napként került be iskolánk naptárba. 151 évvel ezelőtt, 1868. október 15-én ugyanis ezen a napon érkeztek Kőszegre az első Domonkos Nővérek, majd egy hónappal később, november 15-én iskolát nyitottak a város szívében.
Ezen jeles eseményre emlékezve ünnepelt ma iskolánk apraja-nagyja. A tagozatonként (alsó, felső tagozat és gimnázium) megtartott reggeli ima, illetve az azt követő rövid megemlékezés méltó emléket állított a bátor és nagylelkű alapító nővéreknek.

Az alsó tagozatos tanulók négy különböző állomáson, játékos feladatok és tartalmas beszélgetések által élhették át az ünnep igazi örömét. A felső tagozatos tanulók vetítéssel egybekötött rövid előadáson tekintettek vissza a múltba, majd megkoszorúzták az 1868-as induláskor rendházként működő épület emléktábláját.

A gimnazista diákok a városi temetőben rótták le tiszteletüket és helyezték el koszorúikat az alapító nővérek, Németh Imre egykori iskolaigazgató, valamint a sírkertben nyugvó nővérek sírjánál.

Az ünnepet megelőzően rajz- és szövegtárgy-alkotó pályázat is meghirdetésre került. Mindkét kategóriában értékes és kiemelkedő alkotások születtek. A nyerteseknek gratulálunk, és bízunk benne, hogy az alapító nővérek önzetlensége és bátorsága napjainkban is sok fiatal számára lehet követendő példa.

Rajzpályázat
EREDMÉNYEK (alsó tagozat)


1. évfolyam
I. hely: Petkovits Júlia 1.a
II. hely: Fehér Maja 1.a

2. évfolyam
I. hely: Schatzl Sonja 2.a
II. hely: Kiss Boglárka 2.b
László Csenge 2.b
III. hely: Mersich Fanni 2.b

3. évfolyam
I. hely: Ürmös Panka 3.b
II. hely: Mészáros Johanna 3.a

4. évfolyam
I. hely: Szigethy Júlia 4.b
II. hely: Polnisch Gréta 4.a
III. hely: Frank Tamás 4.a

Szent Domonkos – szövegtárgy-pályázat
EREDMÉNYEK (felső tagozat) - egyéni és kiscsoportos munkák




5. évfolyam
I. hely: Szendrő Jázmin 5.a
II. hely: Nagy Sára és Gurisatti Dorka 5.a
Kevei Flóra és Kalászi Dorka 5.a
Jahn Emma és Szilágyi Nóra 5.b
Amberboy-Kiss András 5.b

III. hely: Deák Zsófia és Ősz Bernadett 5.b
Szőlősi Fanni, Lendvai Hanna, Márffy Zsófia és Kovács Zorka 5.b

IV. hely: Kocsis Máté, Pintér Levente, Piskor Bertalan és Tóth Gergő 5.a


6. évfolyam

I. hely: Molnár Hanna és Kappel Liza 6.b
Szilasi Janka és Kovács Fanni 6.b

II. hely: Toplak Bálint és Hökkön Balázs 6.c

III. hely: Róla Hanga 6.a
Takács Márton, Hóbor Álmos és Koósz Levente 6.b
Kalincsák Júlia és Kalincsák Balázs 6.b
Liang Siy an, Szentes Emma és Riegler Előd 6.b



Osztályközösségek munkái



I. hely: 6. c
II. hely: 7. a


#Kiemelt
Ideiglenes felvételi jegyzék
Az alábbi linkre kattintva tájékozódhatnak gimnáziumunk ideiglenes felvételi jegyzékéről a 2024/2025-ös tanévre vonatkozóan
Gimnáziumunk ismét a legjobbak között
Vas megyében a harmadik helyen szerepel az Árpád-házi Szent Margit Gimnázium. A közel 250 egyházi fenntartású gimnáziumból a 12. helyen szerepelünk a rangsorban
#Aktuális #Árpád-házi #Gimnázium
2024. március 26., kedd
Megemlékezés
2024. március 25., hétfő
A Szent Korona nyomában
2024. március 20., szerda
Művészeti Szemle
2024. március 20., szerda
Iskola átadó
2024. március 19., kedd
Szülői értekezlet, fogadóóra
#Fontos #érdekes #hasznos
Felvételi 2023/24
Minden tudnivaló a 2023/24-es felvételiről.
Kréta
Az online napló, amit iskolánk is használ.
Adó 1%
Támogassa iskolánkat adója 1%-ával!
Árpád-házi Facebook
Már elérhetők vagyunk a Facebook-on is, kövessen minket!