Német cserekapcsolat

Iskolánknak ismét lehetősége akadt arra, hogy az ostbeverni iskolával egy cserediákprogram keretében Németországba látogassunk egy hétre.

Idén tizenegy diák, két nevelővel március 14-től 22.-ig ismerkedhetett meg a német kultúrával. A hétvége előtt betekintést nyerhettünk az iskola életébe, délután pedig a többiekkel együtt egy közös játékot játszottunk. A hétvégét mindenki a vendégcsaládjánál töltötte, és különböző izgalmas programokkal kötöttük le magunkat. Hétfőtől újból az iskolában is el kellett időznünk, de egy münsteri kirándulással színesítve. Szerdán pedig egy fantasztikus brémai utunk volt, ahol szerencsére a kötött programok mellett rengeteg időnk volt kötetlenül a városban kószálni. Csütörtökön pedig a szülőkkel együtt egy beszélgetős- sütizős délutánt tartottunk ahol egy pár társunk ízelítőt adott a magyar kultúrából, amit természetesen örömmel fogadtak.

Azonban elérkezett a hétvége. Szombaton reggel szomorúan búcsúztunk el a németektől, hazaindulva. Egy biztos, hatalmas élményekkel, új barátokkal és a szeptemberi jó viszontlátás reményében váltunk el.

Hende Nóra 9. a


#Kiemelt
Ideiglenes felvételi jegyzék
Az alábbi linkre kattintva tájékozódhatnak gimnáziumunk ideiglenes felvételi jegyzékéről a 2024/2025-ös tanévre vonatkozóan
Gimnáziumunk ismét a legjobbak között
Vas megyében a harmadik helyen szerepel az Árpád-házi Szent Margit Gimnázium. A közel 250 egyházi fenntartású gimnáziumból a 12. helyen szerepelünk a rangsorban
#Aktuális #Árpád-házi #Gimnázium
2024. március 26., kedd
Megemlékezés
2024. március 25., hétfő
A Szent Korona nyomában
2024. március 20., szerda
Művészeti Szemle
2024. március 20., szerda
Iskola átadó
2024. március 19., kedd
Szülői értekezlet, fogadóóra
#Fontos #érdekes #hasznos
Felvételi 2023/24
Minden tudnivaló a 2023/24-es felvételiről.
Kréta
Az online napló, amit iskolánk is használ.
Adó 1%
Támogassa iskolánkat adója 1%-ával!
Árpád-házi Facebook
Már elérhetők vagyunk a Facebook-on is, kövessen minket!