Morus-díjban részesült Szarka Annamária végzős tanulónk

Nagy örömünkre szolgált a június közepén érkezett hír, mely tudatta, hogy Szarka Annamária 12/A-s, végzős tanulónk Morus-díjban részesült.

A Morus-díjat olyan, katolikus középiskolába járó végzős diákok kaphatják, akik nemcsak jó tanulmányi eredményeikkel emelkednek ki társaik közül, hanem aktívan, szívesen és felelősen vesznek részt közösségi tevékenységekben, nyitottak a közéletiségre és emellett elkötelezett keresztények.

Részletek Polnisch Attila osztályfőnök Szarka Annamáriáról írt jellemzéséből:
Ancsa a végzős osztály szíve. Sokat mosolygó, nyugodt, derűs természete, önzetlen segítőkészsége, minden helyzetben a jót feltételező és másokban megbízni tudó odafordulása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a különböző helyekről az osztályba beiratkozó diákokból egymás számára fontos, barátságokkal is átszőtt közösség formálódjon…..

Három évig volt tagja a diákönkormányzatnak, összefogta a csapatot, programokat kezdeményezett, gimis pulóvert, ajándék bögrét tervezett... stb. A gimnázium tanulói őt választották meg a diákönkormányzat elnökének, mely tisztséget alázattal, odaadással, az iskola és a közösség javára fordítva igyekezett mindig betölteni. Tisztelettel kommunikált a tanárokkal, határozottan tudta képviselni diáktársai érdekeit, ugyanakkor maximálisan törekedett az együttműködésre, a konszenzusos megoldások megtalálására…
Szociális érzékenységét mutatja, hogy társai személyes gondjaikkal is bátran, bizalommal fordulhattak hozzá, ahol tudott segített, vagy csak épp meghallgatott valakit. A kollégiumi közös munkákban mindig élen járt, szívesen segített másoknak, vagy vállalt át feladatot. A diákönkormányzati megbízatása mellett a kollégiumi önkormányzat vezetését is vállalta, s ötleteivel, megbízható munkájával nevelői és társai elismerését is kivívta.

Tiszta tekintete, derűt sugárzó jelenléte a gondviselésbe vetett bizalmában, szilárd hitében gyökerezik. Tevékenyen részt vett az osztály lelki napjain, feladatot vállalt a közös reggeli imádságokban, odafigyelt mások lelki rezdüléseire a kollégiumi beszélgető körökben. Mindig szilárdan kiáll hite és az általa értéknek tartott eszmék mellett.

#Kiemelt
Ideiglenes felvételi jegyzék
Az alábbi linkre kattintva tájékozódhatnak gimnáziumunk ideiglenes felvételi jegyzékéről a 2024/2025-ös tanévre vonatkozóan
Gimnáziumunk ismét a legjobbak között
Vas megyében a harmadik helyen szerepel az Árpád-házi Szent Margit Gimnázium. A közel 250 egyházi fenntartású gimnáziumból a 12. helyen szerepelünk a rangsorban
#Aktuális #Árpád-házi #Gimnázium
2024. március 26., kedd
Megemlékezés
2024. március 25., hétfő
A Szent Korona nyomában
2024. március 20., szerda
Művészeti Szemle
2024. március 20., szerda
Iskola átadó
2024. március 19., kedd
Szülői értekezlet, fogadóóra
#Fontos #érdekes #hasznos
Felvételi 2023/24
Minden tudnivaló a 2023/24-es felvételiről.
Kréta
Az online napló, amit iskolánk is használ.
Adó 1%
Támogassa iskolánkat adója 1%-ával!
Árpád-házi Facebook
Már elérhetők vagyunk a Facebook-on is, kövessen minket!